A kettőség oka egyszerű, ugyanis az elmúlt, mintegy másfél hónap során sikerült annyi élményt és tapasztalatot szereznem teljesen kezdő streamerként, ami a belső motiváción túl is kellő erővel láthat el ahhoz, hogy tovább másszak fel azon a bizonyos hegyen, mégsem szeretném felesleges részletekkel untatni az olvasót. Halvány jóindulattal sem merném kijelenteni, hogy immáron mindent tudok, a következő percekben leginkább a saját tapasztalataimról tudok mesélni, és arról, én miként éltem meg az első 100 követőig vezető utat.

MINDEN KEZDET NEHÉZ

Kezdjük is mindjárt a legkellemetlenebb ténnyel: ha nincs egy kezdetleges felszerelésem, akkor ezeket pótolnom kell. Mivel én magam addig leginkább csak PS4-en játszottam, és a gamer laptopom cikkek írására használtam az újságírói munkám-tanulmányaim során, nem volt egy egéren és headseten kívül semmilyen más kiegészítőeszközöm. Na jó, életem egyik legjobb befektetése nyomán van egy gamer székem is, amiben 12 órát ülve is pont ugyanolyan kényelmes ülni, mint az első percben, de ennyi. 

Sőt, igazából normális íróasztalom sem volt, ami alkalmas lett volna erre az egészre, így a koncepció átgondolása közben fel kellett magamnak tennem a kérdést: tényleg ezt akarom, és felkészültem a legnehezebb napokra is? Egy eldobható hobbiként tekintek erre most és majdan, vagy egy álomként, amiért a falat is átszakítanám, ha erre lenne szükség a megvalósulásához?

Kábelrengeteg, megvilágított billentyűzet, poszterek... már csak a hot tube medence hiányzott a kezdő streamer felszerelésből és egy filctoll.

Nem akartam mindenből a legjobbat, de egy alapfelszerelésre igényt támasztottam magammal szemben: asztal, webkamera, billentyűzet, mikrofon – ezek kikerülhetetlen költségek voltak, és kapásból el is repült 45 000 forint kb.

Nyilván, határ a csillagos ég, technika terén egyfajta kompromisszumot kötöttem magammal: amíg nincs egy stabil nézőszám és masszív közösség a csatorna mögött, nem invesztálok bele indokolatlanul sok pénzt, mert bár erről beszélünk majd később, és nem szeretnék elkalandozni, de tapasztalataim alapján a követőim nagy része nem azért érkezett a csatornára, mert a webkamerám HD, vagy full HD képet sugároz nekik, vagy épp I9-re dobban a masina szíve.

MI AZ A STREAMLABS OBS?

Mégis, habár anyagilag erősen nehéz helyzetbe sodortam magam így is akkor, ez volt a legkönnyebb része az előkészületeknek.

Míg a korábbi abszolút hobbijellegű, jellemzően közönséget nélkülöző PS4-es adások közepette egyszerűen csak megnyomtam két gombot és már ment is adás, addig hamar rádöbbentem, hogy élesben ez sokkal többről szól, ha az ember jól akarja csinálni, és néhány nap barangolást követően azt is megértettem, milyen indíttatásból ölnek mások irdatlan pénzeket a felszerelésükbe.

Szerencsére vannak olyan, amúgy már befutott és sikeres streamerek, akik gondoltak a hozzám hasonlókra, és készítettek egy az elinduláshoz szükséges sorozatot mind a programok beállítását, mind a legfontosabb kérdések tisztázását illetően.

Paplovag és BLYYY videóit úgy tudnám jellemezni, mintha egy sötét szobában tapogatózna valaki, ők meg felkapcsolnák a villanyt, jobb hasonlat nem jut eszembe. Ezúton is küldöm nekik hálámat és köszönetemet minden sorstársam nevében, Isten áldjon titeket.

VALAMI MÉG HIÁNYZOTT

Szóval, megvoltak a felszerelések, a programok beállításai, de hiányzott az utolsó fontos dolog, ami előtt egyáltalán elindíthattam volna az első hivatalos adást, és ami nélkül nem voltam hajlandó elkezdeni.

Ez maga a marketing volt, ahol habár egy dologról írtam az imént, több részre ágaztak szét a területek.

Ki kellett találnom melyik nap mit szeretnék streamelni, mekkora idősávban, hetente mennyit rakok bele, és pontosan milyen elképzelés szerint alakítom ki az adástervet. Kellett írnom egy bemutatkozást, ami se nem túl rövid, se nem túl hosszú, de tökéletesen elárulja ki vagyok, és miért kezdtem bele.

Imádok írni, de mindig elárulom, hogy fogalmam sincs hogy kell, amit a hogy szóhoz fűzött plátói szerelmem tökéletesen szemléltet, ettől függetlenül ezeket a pillanatokat élveztem a legjobban, mert habár fogalmam sincs mennyire vagyok borzalmas, vagy jó, jelen sorok megfogalmazásakor írásban tudom a legjobban kifejezni magam.

Kissé optimista voltam a márciusi indulással, de végül áprilisra pont került minden mondat végére.

Szükség volt egy menetrend fülre is, hogy lássák az emberek mégis mire számíthatnak pontosan és mit kapnak az idejükért cserébe, ahogyan a szabályzattal kapcsolatban is határozott, mégis egyszerű álláspontot szerettem volna képviselni, így csupán annyit kértem a közösségünkhöz csatlakozóktól, hogy ne viselkedjenek suttyóként, és jeleztem, a kedvelt tevékenységeink között a nevetés, és a beszélgetés is ott szerepel.

Akkor még azt hittem egyből tudnak a követők csatornapontokat gyűjteni – nem – így az ezekkel kiváltható jutalmakat is kidolgoztam, plusz az intro és outro képeket megszerkesztettem az új borítóképpel és a csatorna offline képével, így végül április 12-re eljutottam oda, hogy minden készen állt.

Végső soron ezt sikerült a műhelyasztalon megálmodott tervekből valósággá érlelni, de bizonyára ez csak a kezdet.

Az előkészületek és az egyéb munkálatok nagyjából egy hónapot vettek igénybe, és számtalan idegsejtet pusztítottak el, de ha minden gördülékenyen és zökkenőmentesen ment volna az első adás kezdetéig, talán annak megbecsültsége sem képvisel akkora szintet, mint egyébként.

ÉS AKKOR ELDÖRDÜLT A STARTPISZTOLY

A végleges koncepcióban heti öt adás szerepelt 2-9 közötti óraszámokkal, összesen 20 órával. Volt benne heti két beszélgetés a Liverpoolról és a fociról Atival, egy kis offline Fifa a vörösökkel, némi Call Of Duty a demokrácia jegyében, míg szombatonként délutántól a sztorijátékoké volt a főszerep.

Az első adáskor Atival beszélgettünk, és habár visszagondolva ez a maga tekintetében egyszerre volt kissé esetlen és kezdetleges, az izgalom, a lelkesedés, és a motiváció mindkettőnk részéről maximálisan adott volt, és erről is beszélünk hamarosan, de a mögöttünk hagyott időszakban önmagunkhoz képest bőven fejlődtünk.

ŐRÜLJ MEG

Nem először futok neki ennek a fejezetnek, és szerintem az az oka, hogy az elmúlt másfél hónapot szeretném a lehető legjobban összefoglalni, amit valamiért nehéznek érzek, és néhány mondat után felteszem magamnak a kérdést: oké, de hogy lehetne ezt jobban elmondani?

Sok minden történt, szóval a teljesség igénye nélkül: rögtön az első héten fejest ugrottunk a csatorna történetének első végigjátszásába. Azért esett a Max Payne 1-re a választás, mert szerettem volna az időmmel adózni a játéktörténelem egyik legnagyobb klasszikusa előtt, és bár az évek alatt elfelejti az ember mennyire nehéz játékról van szó mai szemmel, azért 20 évvel később is óriási élményt nyújtott.

LostGirlHU még a hivatalos indulás előtt talált rá a csatornára véletlenül, amikor tesztadások keretein belül arról beszéltem a „képzeletbeli” nézőimnek, mi kell még a starthoz, és mindez azért lényeges, mert a csatorna történetének első raidjét – ilyenkor egy épp az adását befejező streamer „áthozza” a nézőit egy másik, még adásban lévő „kollégához” ha szeretné – is neki köszönhetem, valamint a követőim jelentős hányadát.

Pixel Max, a bosszú nagykövete - 20 évvel később is elképesztő hangulattal és játékélménnyel.

Gyarapodtunk, épültünk, szépültünk, és miközben a Liverpoolal egy 24 csapatos „világligában” harcoltam – végül sikerrel – a serlegért 46 meccsen keresztül, a végigjátszások ízére is rákaptam. Jelen sorok írásáig öt játékot játszottam végig összesen az adások alatt, és vélhetően lehetett volna ez több is, ha az idő előre haladtával nem „szagolunk bele” olyan, többségében multiplayer címekbe, amiket nem azért próbáltam ki, mert tudok velük játszani, hanem, mert élvezem azoknak tanulási folyamatát.

Ilyen volt a Valorant, amit nevezhetnénk akár „varázscsének” is, és a csatorna eddigi történetében nem csak ez a cím adta az eddigi legnagyobb extázissal teli pillanatokat egy-egy jobban sikerült meccs, vagy kör után, de olyan emberek csatlakozását is magával hordozta a közösségünkhöz, akiknek igazán örülök.

Vak tyúk is talál néha szemet... a körök többsége azért nem így néz ki még, ezért is volt akkora az öröm :D

Tetszik ebben a játékban, hogy hathatsz a társaidra, és ha skillek terén még nem is vagy jó, hozzájárulhatsz a sikerhez azzal, ha biztatod őket a legkritikusabb pillanatokban is, és egy hibát követően is pozitív maradhatsz velük szemben.

Volt szerencsém ifjú Esportoló reménységgel is játszani, és az illető valamilyen furcsa indíttatásából adódóan az ország egyik legjobb Valorant játékosával is, amit csak azért írok le, mert mindig lenyűgözőnek találtam, ha valaki a legjobbak között van valamiben, és élesben láthatom-tanulhatok tőle. Ezúton köszönöm mindenkinek, aki egy-egy tanáccsal, észrevétellel szolgált és kellő türelemmel állt a legbénább körökhöz is, Killjoy köszöni jól van.

A 0 NÉZŐS 24 ÓRÁS ADÁS

Nem kronológiai sorrendben haladunk, viszont fontos még említést tennem a maratoni adásainkról.

Ahogy haladtam előre az időben, úgy toltam ki a szintidőmet egyre feljebb, ez ma már átlag 7-8 óra között van. Mivel hallottam, hogy a hosszabb adások 12, illetve 24 órában mérhetők, így ezeket mindenképp céljaim között szerepelt kipipálni, egyszerűen csak bizonyítani akartam magamnak, hogy képes vagyok rájuk.

Az első 12 órás adásra 12 nappal az indulás után került sor és több címet foglalt magában egy előzetesen összeállított menetrend során este hattól reggel hatig, míg a 24 órás őrülethez a Walking Dead Telltale Series harmadik-negyedik évadja szolgáltatta az alapanyagot.

"Szia, lenne kedved felrepülni velünk a felhők közé, hogy aztán kifacsarjuk a lelked és földhöz vágjunk?" - kérdezte Clementine, majd lemászott fakunyhójából.

Sok kalandot éltem át, és sok új embert ismertem meg, miközben arról álmodoztam, hogy egy nap majd talán kiváló újságíró lehet belőlem, a gyakornoki munkámban teljesen kiégetett a tény, hogy hiába csinálom meg a cikkeim még a főnököm szerint is kiválóan, a fizetésem alig több 100.000 forintnál hosszú-hosszú hónapok óta.

Visszatekintve épp emiatt érhetett véget az a történet április 21-én, ellenben a streamek mentőövet jelentettek: nem tudtam nyílik-e még esélyem arra bármikor is, hogy megmutassam nagyobb közönség előtt a bennem lévő szenvedélyt és elszántságot újságíróként, de azt igen, hogy a Twitchen belerakott munkának idővel meglehet a gyümölcse.

Ha pedig gyümölcsökben mérjük a sikert, akkor akár azt is mondhatnánk: a 100 követő elérése az első igazán szép piros almánk azon a bizonyos fán, melynek zamata ugyancsak mézédes.

Öröm és boldogság.

"MI LENNE HA?"

Az áprilisi indulás óta 50 adásunk volt, ami alatt számtalan dolgot tanultam és tanulok jelenleg is. Ha az összest nem is szeretném felsorolni, – higgyétek el, ez a bejegyzés még így is sokkal rövidebb, mint amennyire hosszú lehetne – néhány számomra fontosat mindenképp megemlítenék.

A nézőszám például minden kezdő streamer esetében egy kardinális kérdés, és minél magasabb, annál nagyobb az izgalom, az öröm, míg ha csak 1-2 ember van ott éppen az adás alatt, a motiváció is csökkenhet.

A magam részéről pontosan tudtam, hogy lesznek olyan napok, amikor semmi nem fog történni, az emberek nem lesznek ott, és beköszönni sem fog senki, ugyanakkor azzal már én sem voltam tisztában, hogy tudni ezt és megtapasztalni ég és föld.

Ezért még valamikor az elején egyszerűen kikapcsoltam a nézőszám mutatót, a PS4-es adásokat épp e funkció hiányából kifolyólag minimálisra korlátoztam, és úgy tettem, mintha valójában épp 300-an figyelnének, elvégre a végső cél valami ilyesmi.

Kellett egy kis idő, amíg az így elvetett magok elkezdtek kikelni, de ma már egy öt-hat órás adást is végig beszélek attól függetlenül mi, vagy épp mi nem történik chaten.

Hiú ábránd lenne azt gondolnia az olvasónak, hogy nem szeretnék valójában is „sok” nézőt egy aktív közösséggel, ugyanakkor szerintem már az elején rendkívül fontos az a mentalitás, mely szerint nem az a lényeg hányan néznek, hanem, hogy akik néznek, azokat mennyire tudjuk szórakoztatni, és örömet okozni nekik.

A csatornán többek között azért sincs online fifa, mert a meccsek többsége azért nem ilyen csendesen-zökkenőmentesen telik :)

SOSEM TUDHATOD KI FIGYELI AZ ADÁSOD

Az előbbi tanulságra húzhatnám rá a következőt: vigyázz, mert sosem tudhatod, ki talál rá éppen a streamedre.

Szerintem egy ordas nagy bugként tudnám csak jellemezni, és kizártnak tartom, de amikor kapsz egy képet arról, hogy a chateden megtalálható annak a csatornának a neve a felhasználók listájában, ami amúgy masszívan ott van a példaképeid között minden tekintetben, pár órára eltévedsz a gondolataidban.

Nem ez volt az egyetlen eset, amikor bebizonyosodott, hogy a hazai Twitch közösség sokkal kisebb, mint amilyennek tűnik, és nem az egyedüli melynek során meglepetten ültem a kamera előtt azt mondva: váó. Meglehet csak azért, mert az interneten inkább ennek ellenkezőjét tapasztaltam, de az emberi kedvesség még mindig egy olyan dolog, ami le tud nyűgözni.

Ehhez kapcsolódik egy később olvasott idézet, mely ugyan zenei kontextusban született, mégis az elmúlt néhány hétben új értelmet adott az adásoknak számomra:

„Ha játszol, ne törődj vele, ki hallgat! Mindig úgy játssz, mintha mestered hallgatna!”

 Azt mondják, hogy elcsépelt közhely a "soha ne add fel!". Én erre azt válaszolom... a Liverpoolnak sokszor jól jött már.

A KÖZÖSSÉG EREJE

Végső soron, mert három a magyar igazság, azt hiszem fontos kiemelnem a közösség motiváló erejét, azokat a pillanatokat, amikor a hullámvasút épp felfelé halad, és neked nincs más dolgod, csak élvezni amint a csillagok egyre szebben ragyognak.

Vannak olyan adások, amikor minden álomszerűen alakul, és egy hatalmas bulira hasonlít az egész adás, aminek a kizárólagos érdemét a nézőknek tulajdoníthatjuk, míg más napokon látszólag senkit nem érdekel az adásod.

Természetesen ennek valószínűleg megvannak az írott és íratlan törvényei egyaránt, de összességében a legnehezebbnek tűnő pillanatokban sincs más dolgod, csak emlékezni a szebbekre, és menni tovább előre.

Szerintem fontos megérteni, hogy minden ember számára a saját ideje a legfontosabb, és éppen ezért rendkívül megtisztelő, amikor valaki úgy dönt, abból áldoz az adásra, a közösségre.

RAGASZKODJ AZ ELVEIDHEZ

Bizony, plusz egy a ráadás, a kétezredik szóhoz közelítve a saját, életben is alkalmazott alapelveim szintén egyfajta gyakorlatban megvalósuló „TeszkósSzabóPéter” tanulságaként értelmezhetők.

Legyen bármennyire is nehéz a helyzet az adások alatt, soha ne add fel az adott szituációt, miként az álmaidat se, bármit is csinálsz, ami igazán fontos számodra, a legfontosabb hozzávalód a szíved legyen ahhoz, és végül, de nem utolsó sorban, merj önmagad lenni.

MINDEN NAP ESÉLY EGY ÚJ CSODÁRA

Abban a pillanatban, amikor lenyomod az adás megkezdése gombot, sosem tudhatod mi fog történni valójában.

Néhány nappal ezelőtt viszonylag fáradtan kezdtem bele este a műsorba és a DayZ-be, a hónap végi célunkhoz, a mágikus 100 követőhöz még 15 főre volt szükség.

Teljesen valószínűtlennek tűnt elérni, aztán valahogy mégis meglett, amiben vaskos szerepet játszott két raid is, és a chaten szinte mindvégig aktív közösség.

Jason kalandjai még sok izgalmas pillanatot hozhatnak a csatorna életébe, a túlélőszimulátorként jellemezhető DayZ gyakorlatilag azonnal megfertőzött.

Az utolsó két-három órában konkrétan megfájdult az arcom annyit mosolyogtam és nevettem, mert nem értettem mi történik.

A csatorna történetének egyértelműen legjobb adását hoztuk össze, ismét csak a nézőknek köszönhetően, és nem is igazán tudom megérdemeltem-e, mert az egész olyan volt, mint amiért ezt az egészet elkezdtem.

CSAK LÁTSZÓLAG KÖNNYŰ

Voltak nagyon nehéz pillanatok, amikor azt kérdeztem minek csináljam, hisz úgy se érdekel senkit, voltak pillanatok, amikor dühös voltam magamra, mert úgy gondoltam biztos én csinálok valamit rosszul, vagy nem elég jól.

Nem szeretnék az az ember lenni, aki egy fényes diadalmenetként jellemzi azt az utat, ami tele van mellette viharokkal, és az sem, aki letagadja az időnként feje körül megjelenő démonokat.

Streamernek lenni látszólag könnyű, valójában sokkal összetettebb, mint amilyennek tűnik, és ha egy kicsit is lelkiismeretes vagy, az időd nagy részében az adásokon kívül is leginkább az jár a fejedben, hogy fejlődhetnél, és lehetnél jobb a tegnapi önmagadnál.

MEDDIG REPÍTHETNEK AZ ÁLMAIM?

Épp ezért kiváló kérdés mit hozhat a jövő, és meddig repíthetnek az álmaim? Lelombozó vagy sem, fogalmam sincs.

Annyit azonban egész biztosan tudok, hogy megyek előre tovább, minden adásban ott lesz a szívem, nem adom fel, és a jövőben sem vagyok hajlandó más lenni, mint aki valójában.

De mindeközben nem tudok olyan kérdésekre válaszolni mennyire tartom magam jónak, vagy miért érdemes engem nézni, vagy miért kellene valakinek bekövetnie.

Szeretném meghálálni az első 100 ember bizalmát, és olyan mértékben fejlődni, hogy a 101., 102., 200. is meglehessen idővel. Mégsem szeretnék erre rágörcsölni túlzottan, szerintem minden jön, amikor jönnie kell.

Valamiért a többségnek már meglévő érdekelt státusz sem sikerült még, hiába volt az átlag 3 nézőt megkövetelő utolsó kis rész már 2,7-nél is valamikor, most épp 1,4.

Nem tudok olyan dolgot mondani, amire igazán vágytam és egyik napról a másikra sikerült volna kemény munka nélkül, és olyat sem, ami mégis, de nagyobb büszkeséget okozott volna előbbieknél.

Hajnali három, az adásnak pár perce lett vége, megvan a 100. követő, én meg azt kérdezem a plüsspandámtól a kanapén: mégis mi volt ez az egész?

SZÁZADOSOK, KÖSZÖNÖM

Közel 2500 szót követően még mindig elég sok gondolat kavarog bennem, biztos ki is hagytam fontosabbakat, de a végén így sem maradhat más, minthogy megköszönjem az olvasó figyelmét az egész írás alatt. Bízom benne kellemes élményekkel gazdagodtál az írás alatt.

Köszönöm azoknak is, akik a környezetemben, vagy épp a Twitchen megismert emberkék közül már a kezdetektől támogatnak, ezek mind rengeteget jelentenek.

Köszönöm mindenkinek, aki az adások alatt játékon-beszélgetésen belül támogatta annak színvonalát.

Köszönöm az adásban szereplő játékok készítőinek és az azokat fordítóknak, hogy lehetővé tették a kalandokat.

Köszönöm a Raideket, az ismertebb streamerek által nyújtott motivációt és akár tutorialokat.

Végül pedig, köszönöm az első 100 követőnek, hogy itt vagytok, örök hálám és szeretetem.

Anya, hozd a kamerát, a film forog tovább!