Horror film rajongóként, amikor moziba megyek, nincsenek igazán nagy igényeim. Kevés az igazán egyedi ötlet, és azok a rendezők, akik nem valami bevált zsáner alapján igyekeznek elkészíteni egy filmet. Gondoljunk csak a Tűnj el, a fehér éjszakák, vagy az örökség című filmre, melyek mindannyian a maguk értelmében kiemelkedtek a tömegből, és említsük meg a „Mi”-t is, amiről személy szerint a mai napig nem tudom, pontosan mi is akart lenni. Valahol mégis hálásak vagyunk ezekért, mert jelzik, nem teljesen reménytelen a helyzet.

Nincs persze baj a jól bevált módszerekkel sem, lévén a horror „Marvel univerzumaként” számon tartott Démonok között világa is néhány kapufától eltekintve hozza a parafaktort, ad nekünk egy történetet, és helyenként mi is azt kívánjuk a film közben, bárcsak inkább a szomszéd teremben zajló matinéra ültünk volna be.

Ismerjük az elátkozott helyekről szóló sztorikat? 2020 első filmje, amit moziban láttam, pont ezt a kártyát húzza elő a pakliból. Ahogy így a film után a szereplők múltjában vájkáltam, mindenkinél láttam legalább egy olyan művet, amire szívesen emlékszik az ember. Itt van nekünk a keresés főszereplője, valaki az aljas nyolcasból, más a Birdmanből. Sőt, igazából ahogy a plakát is mutatja, a producerek sem tapasztalatlanok, ha ismert, vagy klasszikus horror filmekről beszélünk, nekik köszönhetjük a gonosz halott, vagy épp a vaksötét című ugyancsak kiváló mozit, amit legnagyobbrészt hazánkban forgattak. Egyedül valahogy a rendező, Nicolas Pesce nem tűnhet ismerősnek, de személy szerint életemben először csinálok bármilyen élménybeszámolót filmről, így hát ezúton kérek elnézést minden hazai rajongójától az úrnak.

Az Átok Háza már a nevében is sokat sejtet, a bemutatóját legalább ötször láttam, és mindannyiszor egy megmosolyogtató darabnak tűnt, amiből láttunk már minden évben legalább egyet. Igyekszem spoilermentesen írni, így a legtöbb, amit elmondhatok, hogy a világot nem fogja megváltani az a másfél óra, amit rászánunk, mégsem jövünk majd ki csalódottan a teremből. A film elején rögtön egy baljós idézettel indítunk, ez arról szól, hogy az a hely, ahol valaki harag által hal meg, az örökre el lesz átkozva. Ezt követően pedig már csak arra leszünk figyelmesek, hogy egy fehér nő menekül japánból haza a családjához Amerikába. Vágókép, és máris megkapjuk egyik főszereplőnk sztoriját, és megkezdődik a karakterbemutatás. Kicsit olyan a film, mintha igyekezne a legjobb már elsütött közhelyekből táplálkozni, így a vetítés előtt akár totózni is lehetne, melyik mikor érkezik.

Idősíkokban fogunk ugrálni, és különböző, mégis végül eggyé összeálló sztorikat megismerni. Számomra egy horror film mértékegysége, mennyire rázott tőle ki a hideg, mennyire működtek az ijesztései, és ezen a téren az átok háza becsülettel teszi a dolgát, helyenként elég ötletesen összerakott jelenetekkel hozta rám a frászt, mi több, akadt olyan, amikor a legfeszültebb pillanatban egyszer csak zseniális módon nevettetett meg, oldotta a feszültséget. Mégsem hibátlan, mert néhány karakter teljesen súlytalan, a történet olyan, mint egy edámi sajt, finom csak épp lyukas, és hiába jön át a nyomozó hölgy tortúrája, végig ott van a fejünkben a már jelzett tény: láttuk már vagy tízszer ezt a sztorit.

Összességében azonban, ha horror rajongó vagy, éled a feszült pillanatokat, és a haverokkal egy könnyed esti szórakozásra vágytok, kellemes program lehet évindítónak. Hazafelé pedig azt is megbeszélhetitek, ti mit csináltok, ha féltek, és belépnétek-e egy olyan házba, amiről azt mondják nektek, valami nem kóser vele.

Az élménybeszámolókhoz nem értek, így ez egy új terület számomra, de remek dolog lenne minden moziban megtekintett filmről írni 2020-ban. Komfortzónatágítás, új terület, új lehetőségek a fejlődésre. Bízom benne a bizalmad legközelebb is kitart, és köszönöm a figyelmed.

Találkozunk legközelebb.